Üdv újra, ez itt az Awakening from the Meaning Crisis. Legutóbb áttekintettük Arisztotelész tanításának másik felét ahogy továbbfejlesztette az értelem és a bölcsesség tengelykori értelmezését. Megnéztük az úgymond "világi" oldalát a dolgoknak, és Arisztotelész világnézetét, a két komponensével: a konformitáselmélet, amely egy fontos alternatívája a tudás értelmezésének, ez egy kontakt-episztemológia, egy intim tudás és valamivel való együttlét és hogyan hihető, hogy a kontakt ismeretelmélet valójában az, majd megnéztünk egy plauzibilis - ugyan hamis - világmodellt ami nagyon is összecseng ezzel a konformitáselmélettel: egy geocentrikus világ, amelyet a természetes mozgás mozgat, egy kozmosz, és ezt felhasználtuk hogy bemutassuk hogy a világelméletünk, és a világ megismeréséről szóló elméletünk és ahogyan a világban létezünk, az egybefonódik, és kölcsönösen támogatják egymást, egy világnézeti összehangolódást kapunk, és hogy hoz ez létre egzisztenciális módokat, amiben az ágens és az aréna ko-identifikálja egymást, létrehozva egy meta-értelmet, egy kapcsolatot amiben az egyéni cselekedeteink és események, szituációk, és helyzetek értelmet nyernek. És hogy mennyire fontos ez az összhang a egzisztenciális módunk és az intellektuális megértésünk között, és hogy Arisztotelész milyen kiemelkedő, mert képes volt létrehozni egy világnézetet ami egy évezredig tartott, egy összehangolt módon. Ezután megálltunk az ókori görögországi tengelykor taglalásában, és áttértünk Indiára, azzal a kifejezett szándékkal, hogy megpróbáljuk hogy megvitassuk a Mindfulness-forradalom hatásait, és a sorozat egyik állítása hogy a Mindfulness-forradalom egy válasz a nyugati Értelemválságra, és hogy a buddhizmus és a kognitív tudomány találkozása egy kísérlet arra, hogy azonosítsa és megoldási javaslatokat nyújtson rá. Azzal kezdtük hogy megnéztük azt a személyt aki megtestesíti az axiális forradalmat az ókori Indiában, és ez Gautama Sziddhártha. Azzal kezdtük, hogy megnéztük a mítoszát, mitológiai életrajzát ha úgy tetszik, emlékeztetve mindenkit arra, hogy milyen értelemben használom a "mítosz" szót. Azzal kezdtük, hogy egy pillantást vetettünk a korai életére a palotában, majd kilépve a palotát mint egy mitológiai ábrázolását egy bizonyos egzisztenciális módnak. Fromm munkássága nyomán kétféle egzisztenciális módról beszéltük, ami összecseng Buber, és Stephen Batchelor munkásságával is, aki felhasználja ezt a megkülönböztetést. Fromm két egzisztenciális módról beszél, először a birtoklási módról, amiben a dolgok a birtokló módjaink köré vannak szerveződve, ahol a világot kategóriák szerint észleljük, manipulálni akarjuk, problémákat akarunk megoldani, és kontrollálni, másodjára a létezés módjáról, amik a létszükségleteink köré vannak szervezve, amelyeket akkor elégítünk ki , ha valamivé válni akarunk, éretté, erényessé; szeretet. Majd beszéltünk a módbeli zavar lehetőségéről, ahol bezáródunk a birtoklás módjába miközben a létezés szükségleteit próbáljuk kielégíteni. Tehát az éretté válás szükségletét úgy hogy veszünk egy kocsit, vagy a szerelem igényét úgy, hogy sokat szexelünk és beszéltünk arról hogy a módbeli zavarba bogozódhatsz, és ez hogyan válik ez egy ördögi körré, mert mivel a létezési szükségleteid nem elégülnek ki, a félrekeretezett projektet űzöd, amit a módbeli zavar ajánl neked, és birtokolni próbálsz dolgokat ahelyett hogy azzá válj amivé kellene. A feltevésem az volt hogy a Palotában lenni egy mitológiai ábrázolása ennek a fajta modális zavarnak, amelyben megragadtunk a birtokos módban. És természetesen ennek is volt egy fontos kulturális hozománya, ahogy az elején is mondtam hogy ki fogunk építeni egy beszédmódot amivel tudunk beszélni az értelem- és másféle válságok közti összefüggésekről, amikkel jelenleg szembenézünk, a piacgazdaság problémáiról, és az árucikkbe bocsátása mindennek és mindenkinek módbeli zavart keltve, amivel még többet lehet majd neked eladni. És amint az identitásod egyre inkább politikai és gazdasági dolog, és árucikk lesz, amelyet kategorikusan kell megérteni és manipulálni annál inkább tudok eladni neked eszméket, és ennek megfelelően téged manipulálni. És ennek fontos következményei vannak jelen pillanatban: pontosan ezért egy mítosz! Azért mert fontos következményei vannak számunkra a jelen pillanatban. De ahogy említettem, Sziddhártha nem marad a palotában. Kíváncsisága túl nagy - és rengeteg verziója van a történetnek és szerintem nincs egy abszolút kanonikus módja ahogy ezt el lehet mondani -, de úgy dönt, hogy szekéren elhagyja a palotát Csandrával a hajóval. És miközben utazik szerte a világban, meglát egy beteg embert. Mi baja annak az embernek? És Csandra válaszol: Ő egy beteg, uram. Sziddhárta megkérdezte: De mit tett ami ezt okozta? Semmit - felelte Csandra -, mindenkivel megtörténik, mindenki megbetegszik valamikor. Ez a dolgok rendje. láthatjuk hogy egy a tengelykori felébredés ugye? Emlékezzünk a tengelykori felébredésre amikor ráébredünk mi is történik valójában, és a szenvedésre a világban. Sziddhártha persze nagyon felzaklatott. "Micsoda? Én is megbetegedhetek?" És Csandra válasza: - Hát persze! A mítosz elmés része, hogy Csandra kissé megfeledkezik Sziddhártha történetéről ami persze hihetetlen, de ez a lényege egy mítosznak. Arra szolgál hogy ráébredj dolgokra, nem pedig hogy meggyőzzön történelmi igazságokról. Tehát Sziddhárta zaklatott és így szól: - Vigyél innen, nem akarom ezt látni! Úgyhogy továbbhajtanak, és találkoznak egy idős emberrel. És Sziddhárta felkiált: - Állj, állj! Ez az ember is beteg? "Nem uram, ő nem beteg, hanem öreg." Öreg? Mire gondolsz? "Ez mindenkivel megtörténik az idő múlásával." Úgy érted, nem is tett semmit? "Nem, ez nem az ő hibája, egyszerűen csak megöregedett." Erre Sziddhártha: - Na jó, menjünk vissza a palotába, ez kezd nagyon rossz irányba fordulni. Úgyhogy elindulnak vissza a palotába, megpróbál visszatérni a tiszta birtoklási mód bezárkózottságába. De a helyzet az a módbeli zavarral, hogy amint ez eloszlik, már nem tudsz visszatérni. De megpróbál visszatérni, és természetesen találkozik egy temetési felvonulással, és ott egy holttest. És Sziddhártha megkérdi: Ez az ember beteg? Vagy öreg? "Nem, ez az ember halott. Nincs életben többé." - Micsoda? De miért?? "Uram, ez mindenkivel megtörténik." Látjuk mi történt? A birtokló mód teljesen alá lett aknázva. Teljesen. És Sziddhártha egy egzisztenciális krízist tapasztal meg. Mert ez az egzisztenciális módjának szintjén történik. Ezt jelenti amikor egzisztenciális krízisről beszélünk. - Azonnal vigyél vissza a palotába! És őrülten robognak, és ahogy megpróbál visszajutni a palotába, hogy megpróbálja visszazárni magát ebbe a világba, találkozik még valamivel. Azaz valakivel. Találkozik egy koldulóval, egy olyan emberrel aki feladta ezt a birtoklási módot. Ők voltak akik lemondtak a palota és a luxus világáról. És egy mély béke ült ennek az embernek a szemében. És emlékezz, ez nem csupán meggyőződésekről szól, ez a dolog az egész lényében történik! Az egész lénye egész lénye rezonál ezzel a szorongással! Mert ez az egész módja, ahogy kapcsolódik a világhoz, ami hirtelen összezavarodott, és ahogy ez mind történik - az ellentét azzal a békével, amelyet a férfi szemében lát Odafordul Csandrához és megkérdezi: - KI EZ? "Ez egy koldus, egy vándor." És természetesen ez az ember képviseli a bevezetést - nem az intellektuális bevezetést, hanem a közvetlen szembenézést a létező móddal. Ez az az ember, aki megvalósította a békét. És Sziddhártha érzi ezt az ellentétet. Megrendítően, erőteljesen. Fájdalmasan! Így tér vissza a palotába, a beleégett négy jellel. Betegség, öregkor, halál. De ezzel a létezés módjának képviselőjével is, aki bölcsességet és békét ért el. Valamiféle mély kapcsolódást talált, amely érintetlen halandóságunk viszontagságaival. De persze Sziddhártha nem találja meg a hőn áhított békét, nem tud visszatérni a palotába. Nézzük meg ennek a szónak mindkét értelmét, mert itt igazán találó: "Kiábrándultság" Amikor valakit kiábrándultnak írunk le, az általában egy kétségbeesett állapotba csúszik, szomorú, veszteséget tapasztalt, egy negatív állapot. De vegyük észre, hogy a magja az "ábránd elvesztése". Ez egy tengelykori dolog, hogy elveszíti a módbeli zavar illúzióját, és azt az odatartozás érzetet amit a palotában tapasztalt. Már nem tartozik oda többé. Próbálkozik ugyan, próbálkozik hogy működjön, de fogunk erről beszélni hogy miért van az, hogy miután az ember megtapasztal egy ilyen felébredést úgy érzik hogy az egész életüket meg kell változtatni. Hogy nem mehetek vissza, hogy van benne valami visszafordíthatatlan. Erről fogunk beszélni, ami azt illeti, hogy képesek vagyunk-e egy kognitív tudományos választ adni-e erre. De nem tud visszamenni, a kiábrándultság túlságosan valóságos. Ezért úgy dönt, hogy elmegy. És ez nem könnyű választás, hisz felesége, gyermeke is van etikailag akár még kritizálhatjuk is ezért hogy elhagyja a fiát, elhagyja a feleségét. És persze itt morális reflexióval kell élnünk, de amit a mítosz mond az az, hogy az erkölcsi élet egy mélyebb dolgon alapszik. A morális felelősségeidet végrehajtani természetesen fontos! De könnyen értelmetlenné válhat, ha elveszted az Értelmet. A moralitás az életed értelmességén alapszik. Erről később sokat fogunk beszélni, Susan Wolf és mások munkája nyomán Értelem az Életben, és a pszichológiai munkásság erről, az értelem az Életben különbözik - és szerintem e mítosz szerint is mélyebb annál, mint pusztán egy morális létezés. Van valami a bölcsességben ami túlmutat a moralitáson. Az erény egyben ez az értelemteliség is, egy meta-értelem, ami csatlakozik a bölcsesség műveléséhez; nem csupán megcselekedni ami morálisan helyes. Tehát! Sziddhártha lenyírva a haját, elhagyja a palotát, és az erdőbe költözik. Úgy dönt hogy követi az aszkétákat hogy megoldást találjon a félelemre és a zaklatottságra, amely még mindig visszhangzik benne. Különféle tanítókkal találkozik, és különféle tevékenységeket folytat. De egy újabb falba ütközik: Mert ugyan elhagyja a palotát, de egy bizonyos értelemben még mindig nem hagyta el a birtokló módot. Mert még mindig hordozza magában az összezavarodottságot. Mert amit folytat az az aszkézis. Óriási megpróbáltatásoknak és fájdalomnak teszi ki a testét, megpróbálva teljesen az akarata alá hajtani, így önmegtagadást gyakorol. És látjuk hogy miért lehet ennek értelme? A palotában minden az élvezkedésről szólt, szóval a megoldás egyértelműen az önmegtagadás! Gondoljunk bele, milyen gyakran lengünk mi is így ki az élvezkedés és az önmegtagadás között. Tehát elkezd koplalni, annyira, hogy már előről kilátszik a gerince, mert a hasa annyira visszahúzódott és lesoványodott, hogy nyomja előről a gerinccsigolyáit. Egy aszott kísértetnek tűnik a korabeli ábrázolásokon. De nem működik. Mert látjuk hogy még mindig mi a probléma? Megpróbálni megsemmisíteni az "én"-t még mindig azt gondolni hogy birtokoljuk az "én"-t! Még mindig a birtokló módban van, csak testi dolgok birtoklása helyett egy "én"-t birtokol. Igen, megpróbálja elvetni, de még mindig a birtokló módban keretezi magát. Még mindig a birtokló módban értelmezi a problémát. Még mindig módbeli zavarban szenved. Az önmegtagadás éppúgy része ennek a zavarnak, mint az élvezkedés, mert ez csupán az élvezkedés tagadása, nem a meghaladása! Ha tagadsz valamit, még mindig ugyanúgy keretezed! Tehát üldögél egy folyó partján, kimerülve és hall egy bárkát a folyón, amin egy zenész a tanítványával játszik, valami lantféle húros hangszeren és egyszer csak így szól a tanítványnak: Nem, nem, nem! Figyelj, hallgass rám! A húrok nem lehetnek se túl feszesek se túl szorosak! A túl feszes ugyanolyan rossz, mint a túl laza! És gondolj Arisztotelészre és az arany középre, ami nem csupán egy középpontot jelent valamiféle átlagot. És ezt azért mondom, mert manapság így értelmezik. Amikor Sziddhártha felfedezi a Középutat az nem valami közbülső kompromisszumos megoldást jelent. Egy radikális újraformálást jelent. A Középút a meghaladása a birtokló módnak úgy, hogy elutasítod az élvezkedést, és annak tagadását, az önmegtagadást egyaránt. Erről sokkal többet fogunk beszélni, amikor az optimalizálási stratégiákról beszélünk majd. A flow kapcsán beszéltünk erről ha emlékeztek. Nem maximalizálni, hanem optimalizálni próbálsz, egy kapcsolódást akarsz! A létező mód erről szól, a megfelelő módon való kapcsolódásról. Tehát Sziddhártha felismeri ezt, és a történet szerint amikor erre rájön, belebucskázik a folyóba, és fuldoklik, és egy kislány menti meg, ami a korabeli kultúrában rendkívül megalázó egy férfinak, aki egykor herceg volt, hogy egy kislány menti meg. Rámutat a változás radikális voltára, ami történik vele. Ad neki egy rizspudinghoz hasonló ételt. Ezért esznek a bódhi napon a buddhisták gyakran rizspudingot, ennek megünneplésére. Tehát ráeszmél hogy a Középutat kell követnie, meg kell találnia a módját hogy úgy optimalizálja a tudatát hogy meghaladván újra felfedezze ez a hiányzó üzemmódot azt a módot, amit a koldus szemében látott. Ez fontos! Mert ez a szó erre a fajta emlékezésre: "sati" ami emlékezést, emlékeztetést jelent. De nem úgy mint valami tényre, hanem eszébe juttatni Ez egyfajta módbeli emlékezés, emlékezni egy elveszett létézési formára. Nem egy tényre vagy eseményre emlékezni, hanem emlékezni arra hogy MILYEN a létező módban lenni. Ez visszanyerni egy üzemmódot a lényed mély átalakítását jelenti. Nem pusztán emlékezni, vagy emlékeztetni magad. Olyan, mint amikor visszamész egy olyan helyre, ahol már egy ideje nem voltál, és elkezded visszahozni, emlékezni egy identitásra amiben voltál ott akkor. Amikor messze vagy a helytől, emlékszel a tényekre, és eseményekre, de amikor oda mész: aha, igen, ilyen volt én lenni akkoriban! Effajta, modális memória. A részvételi tudáshoz van köze, amiről már beszéltünk. Sziddhártha megpróbál emlékezni arra a létezési módra, amelyet koldus szemében lát. Miért hozom fel ezt a szót, és beszélek róla? Mert ez a szó van arra fordítva ma hogy Mindfulness. De fogadok, amikor azt mondom Mindfulness, különösen ha érintkeztél már ezzel a forradalommal amely áthatja kultúránkat, valószínűleg nem arra gondoltál hogy "emlékezni a lenni módra". Persze vannak éleseszű szerzők mint Stephen Batchelor aki így írta ezt le egy gyönyörű kis könyvben, az "Alone with Others"-ben, amit meleg szívvel ajánlok. Sziddhártha elkezdi használni ezeket a pszichotechnikákat, mint a Mindfulness amit a tanítóitól tanult, de elégtelennek találja, mert később átalakítja őket, mert emlékezni akar, visszanyerni - ami egy jobb szó szerintem - a létezési módot. Nem mint egy intellektuális gondolatot, hanem mint az ágenciája maga, és ahogy a világ realizálva és ko-identifikálva van ezzel az ágenciával összefonódva. Szeretnék szünetet tartani a történetben, amit később folytatni fogunk hogy lássunk mit tesz ezért a visszanyerésért, de hadd mondjak egy jó módot ahogy érdemes erről gondolkodni. Egy másik módja ahogy ebben a "sati"-ban emlékszel, amikor felébredsz. Emlékszel hogy erről beszéltünk, mint az egyik metaforáról, mítoszról amelyeket az emberek az önmeghaladásról való beszédkor használnak, megvilágosodás, felébredés, gyerekből felnőtté válni, még még visszatérünk ezekre. De miért? Amikor felébredek, az nem olyan mint amikor tegnapról eszembe jut egy esemény, "igen az előtérben történt ez és ez". Amikor felébredek, visszanyerem a világomat és az identitásomat. Mélyen emlékszem. Nézd meg mit jelent ez a szó: re-member! Újra-tartozni! Újra magamhoz és a világhoz tartozom; ez történik, amikor felébredek. És Sziddhártha egy Mindfulness pszichotechnikát nyújt - ami valójában nem csak egy darab pszichotechnika hanem egy sor pszichotechnika-, amely segíteni fog neki emlékezni, visszanyerni a létező módot, és felébredni. Ezt jelenti a címe is: a Buddha nem egy név, hanem azt jelenti "a Felébredett". De beszélnünk kell a Mindfulness kognitív tudományáról, mert itt éppen a Mindfulness-forradalom miatt nézzük Sziddhártát ami itt és most történik napjainkban, és a Mindfulness-forradalom válasz az Értelemválságra, és láthatjuk, miért! Mégjobb, ha Sziddhártha mítoszában állítjuk helyre, mert látjuk hogy azért műveli a Mindfulnesst, mert a Felébredés egy módja az Értelemválságra való válasznak. Ennélfogva a cím: Felébredés az Értelemválságból. De mint kognitív tudós egyszerre értékelem a Mindfulnessel kapcsolatos tudományos munkát, és vagyok vele kritikus. Mint ahogy egy jó tudósnak lennie is kell. Úgyhogy szeretnék egy kicsit beszélni arról, hogy miként tudjuk megérteni és jobban megfogalmazni, hogy mit jelent a Mindfulness. Ez azon a munkásságon alapul, amelyet 2016-ban publikáltam Leo Ferraróval "On Mindfulness". Újra: miért csinálom ezt? Ha fel akarunk ébredni az Értelem válságából meg akarjuk érteni, hogy mi is volt Sziddhártha Felébredése, meg kell értenünk hogy mit jelentett számára a Mindfulness, és amit jelentett számára, az nem más mint egy sor pszichotechnika, amelyek előidézik az ébredést. És részben azt akarom megmutatni, hogy térhetünk vissza a Mindfulness és az azt felépítő pszichotechnikák értelmezéséhez amelyek pont ezt fogják nyújtani. Hogy ismerhetjük meg mélyebben azokat a kognitív folyamatokat amik a Mindfulness során működnek, és hogyan nyújthatnak ezek ilyen fontos, egzisztenciális transzformációt. Ha megkérdezel embereket akik Mindfulnesst gyakorolnak, meditációt, vagy kontemplációs gyakorlatokat - később szeretnék amellett érvelni hogy ezeket nem kéne szinonimákként kezelni annak ellenére hogy sokszor megteszik - egyfajta sztenderd értelmezést adnak a Mindfulnessről. És szeretném ha észrevennénk hogy ezek mennyire nem következnek abból amit eddig a Satiról mondtunk. Szóval ilyeneket hallasz majd hogy a Mindfulnessben megpróbálsz a jelen pillanatra figyelni egy ítéletmentes módon. És van is egy utalás! Egy kis jelzés a létező módra ott van, mert azt mondja hogy jelen LENNI. Megidézik a létező módot. De oly módon teszik ezt ami bár hasznos lehet, de félrevezető. Szeretném ha tisztáznánk mit kritizálok és mit nem. Ennek érdekében hadd mondjak egy kicsit többet. Én egyaránt tanulmányozom a Mindfulness-t mint tudós, kísérleteket végzek és elméleti publikációkat és tanítom is ezt, meditációs és kontemplációs gyakorlatokat, és kurzuson kívül Tai-Chi Chuant ami egy mozgó meditáció egy formája. Így tisztában vagyok az akadémiai kísérlettel amivel megmagyarázzuk a Mindfulnesst, és a pedagógiai kísérlettel amivel tanítjuk azt. És úgy gondolom fontos hogy fél lábbal bennelegyünk mind a két világban, hogy rájöjjünk hogy könnyen összekavarodhatunk, ha meg akarjuk érteni a Mindfulnesst. Elkerülhető az összemosás ha megkülönböztetünk két dolgot. Ahogy elkerüljük az összezavarást, ha megkülönböztetjük a birtokló és a létező módot, mélyen összezavarodhatunk a Mindfulnessel kapcsolatban, ha elfelejtjük megkülönböztetni a képzés nyelvét és a magyarázat nyelvét. Ezt a nyelvet használom, amikor tanítom a meditációt és kontemplációt, és Tai-Chit. Olyan nyelvet használok, amely segíti őket a készségek elsajátításában ez az imitáció és részvétel nyelve, és támaszkodhatok a közös jelenlétre a helyzet pragmatikájára, arra a tényre hogy az a céljuk, hogy megszerezzék a készségeket, így ott az ennek megfelelő nyelvet használom. De ha ugyanezt a nyelvet megkérdőjeleztetlenül magyarázatra használnám, hibát követnék el. Hadd hozzak erre egy példát a memóriából, a kapcsolatok miatt a Mindfulness és memória között. Az egyik legerőteljesebb módja hogy képezd a memóriád, az úgynevezett lókusz módszere. Avagy a loci-módszer, ha hatásvadász akarsz lenni. Páran láthattátok a Sherlock sorozatot, Sherlock ezt használja az Elmepalotájával. Azaz memorizálsz egy helyet, a szobákat, vizualizálhatod a tudatodban ha emlékezni akarok dolgokra. Mondjuk szeretnék emlékezni Szókratésszal kapcsolatos dolgokra. Van egy Szókratész alakom itt, és különféle Szókratésszel kapcsolatos dolgot rakok ide utána szeretnék pár dologra emlékezni Platónnal kapcsolatban, ide másféle dolgokat teszek, képeket amik Platónhoz köthetőek, satöbbi. Amit csinálok, hogy emlékezzek arra amire kell, előidézem ezt, bemegyek a szobába van egy csomó képem amik szorosan kapcsolódnak egymáshoz és meg tudom szeretni az összes infót amire szükségem van a Szókratészról, aztán továbbmegyek az Elmepalotámban a Platón-szobába, és kibontom, és ez nagyon erőteljes! Az ókori világ szónokai a loci-módszert használva olyan beszédeket memorizáltak amik több mint hat órán keresztül tartottak! És tudjuk hogy ez egy nagyon erőteljes emlékező eszköz. Ha diák vagy, tanuld meg ezt használni! Nem csak arra jó hogy szociopata szuperhős-detektívvé válj, hanem diákoknak is nagyszerű a lókusz módszer. Tehát figyeljünk: erőteljes képzési nyelv. Nagyon jól képzi a memóriádat. Viszont hiba lenne azt gondolni hogy a memória így épül fel. Ezt úgy hívják mint a memória térbeli metaforája. Azt gondolhatnánk így működik az emlékezet: az emlékeim egy dologról változatlan dolgok, mint például a Szókratészról való képem, és egy statikus helyen vannak, és azok a dolgok amik egymáshoz társulnak, közelebb vannak egymáshoz az emlékezetemben. Az emlékezet úgy működik miszerint küldök egy kis homunculust memóriasrácot aki végigkutatja a szobát, megtalálja a megfelelő szobát majd bemegy a szobába, és minden ott van, és ő megtalálja, amire szüksége van, majd kihozza, majd továbbadja a tudatnak és tádá! Így emlékszem. És ilyen szavakat használunk hogy "keresés" a memóriámban, "előhívás" a memóriából. A dolog úgy áll, ahogy arra Isaac és Keane is rámutatott, hogy a memória térbeli metaforája majdnem teljesen hibás. Nem így működik az emlékezeted. Ez egy hiba. Megmutatom: Gyorsan: mondj kékhez kapcsolódó színeket! Piros, zöld. Mondj szavakat amik rímelnek a kékkel! Pék, ég. Piros is közel áll a kékhez, és az pék is közel a kékhez ugye? Tehát még mi van közel egymáshoz? A piros és a pék. Úgyhogy amikor azt mondom hogy pék, a pirosra kell asszociálnod. Valóban? Persze hogy nem. Itt egy másik cáfolat hogy nem így működik az emlékezet: azonnal tudod, ha valamit nem tudsz. Mi Meryl Streep telefonszáma? Nem tudom. Jártál-e valaha Bangkokban? Nem! Mit csinált Bob? Felszállt valami hipertérbeli motorra a fejedben? Elment minden olyan helyre, ahol valaha jártál, kérdezve hogy ez Bangkok? Ez Bangkok? Nem, azonnal tudja - azonnal tudod - hogy nem voltál Bangkokban. Azonnal tudja, hogy nincs meg Meryl Streep telefonszáma. Nem kutatja át az egész teret, valójában úgy tűnik, hogy egyáltalán nem is kutat.. Oké, a memória sokkal titokzatosabb, és nem efféle leegyszerűsítésekkel működik mint ahogy azt a térbeli metafora állítja. A térbeli metafora nagyon jó arra hogy képeznd az emlékezeted. De túlságosan leegyszerűsítő, és a memória működésének félreértésére sarkall. A nyelvezet amivel tanítjuk a Mindfulnesst nem szabad kritikátlanul beilleszteni tudományos kísérletek közé amivel megmagyarázzuk és megértjük azt. Figyelj a jelen pillanatra! Először is tudnom kell, mit is jelent az hogy figyelni. Ez sokkal problematikusabb mint gondolnád, mert valószínűleg azt gondolod hogy a figyelem is egy metafóra alapján működik: Miszerint figyelni annyi mint egy fénysugárral világítani. Mi a jelen pillanat? Amikor tanítom ezt, simán tudjuk kivitelezni, mert tudunk a kontextusra támaszkodni. De mi a jelen pillanat? Itt és most? Ez a nanoszekundum? Ez a másodperc? Az elmúlt 5 perc? Vagy óra? Mi a jelen pillanat? A jelen szónak nincs egy bizonyos jelentése, úgy hívják hogy indexikális. Kontextustól függő. Mi az az itt? Mi a most? Egyesek azt mondják: én tudom mit jelent a jelen pillanatra figyelni: "Figyelni az itt és mostra." Ez haszontalan! Mi az az itt? Ahol épp állok? Ezen a szoba? Toronto városa? Ez a Naprendszer? Ez az univerzum a multiverzum összes univerzumából? Mi az a most? Nem magyarázol semmit. Ez a nyelv segít képezni az embereket. De túlságosan leegyszerűsítő és félrevezető, amikor megérteni próbálunk. Amit meg kell tennünk hogy újrafogalmazzuk a Mindfulnesst. Annak érdekében, hogy visszanyerjük azt amiről Sziddhártha beszélt. Hogy érthetjük meg a Mindfulnesst, ami meg tudja mutatni hogy ébredhetnek fel az emberek? Így kell újrafogalmaznunk a Mindfulnesst. Nos, próbáljuk meg, és használjuk azokat a dolgokat, amelyekre már építettünk és ide behozhatjuk Platónt, hogy segítsen nekünk, és milyen nagyszerű szövetséges ő. Emlékszel arra, amire Platón rámutatott? Miszerint a tudásunk nem merül ki pusztán egy jellemzők listájában? Ahogy a madár nem csupán a szárnyak, tollak, csőr, hanem a strukturális-funkcionális szerveződés is egyben. Ha megnézzük a legtöbb ember definícióját a Mindfulnessről, még a tudományos cikkekben is, csak egy jellemzés-listát adnak. 1. jelen lenni - amivel kezdenünk kell valamit mert így csak a képzés nyelve, és nem magyaráz semmit; 2. ítélkezésmentesség - ami problematikus lesz. Mit értesz ez alatt hogy ne ítélkezzek? Elvileg figyelnem kéne a lélegzetemre, és nem figyelnem a zavaró tényezőkre. Ez egyfajta ítélet! Mit értesz azon, hogy ítéletmentesség? "Hát izé.." Pontosan! Mit jelent?! 3. valamiféle belátást kell okozzon. Ez fontos lesz! Mert amellett fogok érvelni hogy a belátás folytonos az ébredéssel. El fogom magyarázni ez mit jelent. 4. Csökkenteni a reaktivitást - kiegyensúlyozottság, stabilitás. "Mindfulness nem más mint jelent lenni a pillanatban; ítélkezésmentesen; hogy belátást nyerj - a meditációs forma amit én tanítok a buddhista amiről azt mondják hogy Sziddhárthához nyúlik vissza, úgy hívják, hogy Vipassana ami azt jelenti belátás: nyilvánvalóan nemcsak intellektuális, hanem egzisztenciális belátás -, csökkentenie kellene a reaktivitást, de az mi a csudát jelent..? Ez egy jellemző-lista, hiányzik az eidosz, hiányzik a strukturális-funkcionális szerveződés amely elmondja, hogy ezek a dolgok valójában hogyan működik együtt. A következő a cél: átalakítani ezt a jellemző-listát, egy jellemzősémává. Vissza kell állítanunk a hiányzó strukturális-funkcionális szerveződését. És szükségünk van arra hogy újraértelmezzük ezeket a dolgokat, hogy valóban meg tudjuk magyarázni azok működését, és ezt úgy kell megtennünk hogy hozzákötjük őket az ettől és egymástól független teoretikus állításokhoz a pszichológián belül. Vannak olyanok akik a figyelem, belátás, a fejlesztett önszabályozás pszichológiáját és kognitív tudományát művelik. Figyeljünk arra hogy mit mondanak a belátás, figyelem, önkontroll működéséről. Egy módja annak hogy egy jellemzőlistát jellemzősémává alakítsunk, ha jellemzők típusait megkülönböztetjük egymástól. Tehát itt van ez a négy alapvetés, amit jó sokszor látunk jelenlét, ítéletmentesség, belátás, csökkent reaktivitás. Így írom fel őket, mert van itt egy különbség: ezek állapotok, amelyekbe kerülhetek. Ezek dolgok amiket megtehetek. Jelenlenni valami olyan amit csinálok el tudom kezdeni, abba tudom hagyni, visszatérünk majd mit is jelent. De tudjuk hogy ez egy cselekvés amiben részt veszel, hiszen folyamatosan megzavarják miközben meditálsz, és amibe újra és újra vissza kell térned. Úgyanígy az ítéletmentesség: ez valami amit csinálsz. Fura paradox módon való nem csinálás, de el tudod kezdeni, abba tudod hagyni, újra elkezdeni. De ezek nem olyan dolgok, amelyeket csinálsz, hanem eredmények. A pszichológia nyelvén ezek állapotok, amelyekbe eljuthatsz, ezek viszont olyan tulajdonságok, amelyeket fejleszthetsz. Belátóbb, kevésbe reaktív akarsz lenni. Azonnal megértjük így hogy ezek a dolgok, amiket csinálok, és ezek tulajdonságok, amiket el kell értem a Mindfulness során. Azonnal felmerül a kérdés: ezzel a megkülönböztetéssel feltehető ez a kérdés: hogyan okoz a jelenlét belátást? Vagy a jelenlét hogyan csökkenti a reaktivitást? Vagy az ítéletmentesség okoz belátást? Esetleg csökkent reaktivitást? mi az ok-okozati összefüggés? Vegyük észre hogy a jellemző-lista egyáltalán nem beszél erről. Egyáltalán nem beszél arról, hogy a jellemzők milyen ok-okozati összefüggésben vannak egymással. Nem beszélnek arról hogy az állapotok hogy okoznak tulajdonságokat. Ugyanígy nem tesz fel konstitutív kérdéseket (rész-egész kérdéseket): mi ez, ez egy része ennek, vagy fordítva, esetleg részei egy nagyobb egésznek? Mi a strukturális kapcsolat itt? Esetleg ezek? Ez a része ennek? Vagy fordítva? Vagy mindkettő egy nagyobb rész egésze? A jellemző-lista nem rendelkezik eidosszal, és eidosz nélkül, illetve eidosz keresése nélkül nem kapunk választ ezekre a kérdésekre. A kauzális és konstitutív kérdésekre. Amint elkezdjük ezeket megválaszolni, és válaszolni rájuk a magyarázó nyelvvel, a jellemzőlistát egy jellemzősémává alakítunk. Elkezdjük elérni a strukturális-funkcionális szerveződését a Mindfulnessnek, és elkezdjük mélyebben megérteni, és ez segíteni fog abban hogy megértsük, hogyan képes a Mindfulness eme radikális átalakulások előidézésére amit Sziddhártha realizációja ígért? Most erre fogok koncentrálni és specifikus belátásokról fogunk beszélni, de természetesen nem egyes belátásokról fogunk beszélni, hanem alapvető, egzisztenciális, modális fajtájáról az átalakulásnak. Ahogy már említettem ez a nyelvezet használhatatlan. Erre mondják hogy "Oké, amit ez alatt értek, hogy koncentráció" - ez nem lehet helyes. Ez nem elég jó. Mert ha megnézzük Sziddhártha magyarázatát, ő egy "helyes koncentrációról" beszél. Ezért is van itt a koncentráció. Ha Sziddhártha azt mondja hogy van "helyes koncentráció" az mit jelent? Azt hogy van helytelen koncentráció is. A Mindfulness nem a koncentrációról szól, hanem a megfelelő koncentrációról. Ez mit jelent? Ó, figyelni! Oké.. Ismét: Ez bizonyos modellt használsz a figyelemre. Beszéljünk erről a két dologról itt, és beszéljünk arról, amikor Sziddhárta fülét megcsapja hogy se túl szoros se túl laza húrok. Először is nézzük meg fenomenológiailag. Hasonlítsunk össze kétfajta koncentrációt. Ez Ellen Langer munkásságán alapszik, aki valószínűleg elsőként írt a Mindfulnessről Nyugaton, "Mindfulness" címen, 1988-ban, jóval a Mindfulness forradalom előtt. Persze felmerülnek kérdések arról, hogy mi a kapcsolat az ő Mindfulnesse és az buddhista között, ebbe most nem megyek bele, mert nem ezt akarom megalapozni, én csak az ő módszerét használom, hogy megértsem a koncentrációt. Itt is most fogjuk csinálni: Összpontosíts az ujjamra. ↑ Nos legtöbben ezt kellemetlennek találtátok, hisz mit mond a metafora: össz-pontosítok: azaz a tudatomat egy alagúttá formálom, aztán rácuppantom valamire, és megpróbálom ott tartani, mozgás nélkül. És az összes utasítás amit kaptál az ahogy kiabálok. Összpontosíts! Oké csináljunk valami mást. Készen állsz? Azt akarom, hogy nézz az ujjamra, azt akarom, hogy vedd észre, hogy valójában nem tökéletesen egyenes, kicsit meg van hajolva, kissé vastagabb alul mint fenn, több részre bomlik, kicsit piros az egyik oldalon...mindjárt más nemde? Langer ezt úgy hívja "lágy éberség". Mert itt amit csinálsz, az nem az hogy külsőleg megkeményíted a tudatod, és hozzáragasztod valamihez, hanem megpróbálod folyamatosan megújítani az érdeklődésed, és ez egy nagyszerű szó ami az inter-esse szóból származik. Valamiben benne lenni. Arról a konformitásról van szó amiről Arisztotelész beszélt. Amit csinálsz, az az hogy folyamatosan felfedezed, és kinyitod. Tehát szükségünk van egy koncentrációs modellre, amely ezt a lágy éberséget biztosítja. Folyamatosan megújítja az érdeklődésed, és mélyebben bevon valamibe. Bensőséges kapcsolatba fog hozni vele. Miféle figyelemről beszélünk? Nem akarjuk hogy túlságosan kemény legyen: ahogy a húrok pattanásig feszülnek: koncentrálj! Vagy: Ó csak csinálj amit akarsz...Ez túl laza. Amikor végighaladsz az ujjamon, mintha egy jól behangolt húr lenne: van a megismerésnek egy zeneisége. Most meg kell érteni, mit folyik itt a figyelemmel. Mert amit szeretnék nektek megmutatni, az hogy a figyelem nem reflektorfény, hanem egy nagyon komplex optimalizációs folyamat. Hangolódásról szól. Túl szoros és túl laza közé igyekszik, és lehetővé teszi, hogy bensőségesen be legyél vonva, illeszkedve, részt véve abban amire figyelsz. Oké, de miért szeretjük a reflektorfény metaforát? Még pszichológia tankönyvekben is találkozunk vele: a figyelem olyan mint egy reflektorfény Hahahaha. Mert az egyik dolgot amit a figyelem csinál, azt nagyon jól megragadja a reflektor metafora. Ha rávilágítok valamire, az kiemeli azt a valamit, hisz világosabb lesz. Emlékszünk amikor a dolgok kitűnnek, amikor valami száliens? Ezt csinálja a figyelem: száliensebbé tesz dolgokat. Ezt csináltam itt is: Szembetűnőbbé tettem dolgokat számodra, az ujjam jellemzőit. Mi a baj a reflektorfény metaforával? Nos az, hogy felismeri ugyan hogy a figyelem optimalizálja a szálienciát, De annyi mindent kihagy, hogy mi is az az optimalizáció pontosan, és hogy hogyan kapcsolódik ez a belátáshoz. Christopher Mole kiváló munkássága - nagyon összetett érvelés, nem fogok most belemenni az egészbe -, de vegyük észre hogy a figyelem az nem olyasvalami amit direkt módon csinálsz. Hadd hozzak egy összehasonlítást: sétálni és gyakorolni. Sétálni egy olyan dolog amire közvetlenül megkérhetlek hogy tegyél. "Kezdj sétálni!" És sétálsz. "Hagyd abba a sétát!" Megállsz, satöbbi. De ha azt mondom: "Gyakorolj! Gyerünk, gyakorolj!" A válaszod a következő: "Gyakorolni..mit?" Gyakorolni annyit tesz, mint optimalizálni valami mást amit csinálsz. Ha gyakorlok sakkozni akkor nem sakkozok, és mellette csinálok valami mást mint gyakorlás, hanem gyakorolni sakkozni annyi mint optimalizálni a sakkjátékod. Amikor gyakorolsz teniszezni az nem teniszezést jelent valamiféle titkos tevékenykedés mellett, hanem optimalizálom a teniszjátékomat. Mole azt mondja hogy nem közvetlenül figyelsz valamire. De nem egyértelmű számodra hogy ez így van, a metafora túlsúlya miatt, és mert milyen ügyes vagy a figyelésben. De így működik a figyelem: amikor figyelsz, optimalizálsz valami más folyamatot. Ezért van, hogy amikor azt mondom figyelj, sokféle dolog elvégzésére kérhetlek meg téged. Jelentheti azt hogy optimalizáld a nézésed, hogy az látássá alakuljon. Vagy kérhetlek hogy figyelj, hogy ne csak hallj hanem hallgass. Vagy figyelem címszó alatt a kettőt egyszerre csinálni: optimalizálni a látásod és hallgatásod úgy, hogy ezek jól vannak összekoordinálva. De ha azt mondom: azt akarom hogy figyelj, de nem úgy hogy optimalizálnál bármi más folyamatod, például a nézésed, a hallásod, az emlékezeted, csak azt akarom hogy közvetlenül "figyelj", gyerünk, csináld, "figyelj" Nem tudod mit kell csinálnod. Úgy figyelsz hogy optimalizálsz más dolgokat amit csinálsz. Mole úgy hívja ezt hogy kognitív egybehangzás: amikor optimalizálunk, koordinálunk különböző folyamatokat úgy, hogy ugyanazon a célon osztoznak, és jól működnek együtt. Emlékezzünk Platónra hogy különböző rendszereket elérni hogy jól működjenek. Amit meg kell értenünk, hogy mi az a figyelem, hogy optimalizál hogyan integrálja a dolgokat, hogy fejlődik ez a Mindfulness gyakorlatban, és hogy okoz ez belátást? Nem egy specifikus problémába, hanem egy rendszerszintű belátást ami a Felébredés? Ami arra motiválja az embereket, hogy radikálisan átformálják magukat hogy elkerülhessék a módbeli zavart és más egzisztenciális dilemmákat. Ezt fogjuk megnézni a következő részben. Köszönöm a figyelmet. fordította: Etler Dénes
